2014. november 23., vasárnap

Orfeoszínház - Nyírő József a havasok könyve.Ősz

Kapcsolódás a természet és ember viszonyában, állati természet az emberben, természet bemutatása, avagy pszichológiailag önismeretre való rávezetés..." ahogy tettszik "

Mesélő Orfeoszi ( O.Szabó István ) 





orfeoszi mondja: beszélek hozzád, hogy tudomásodra
hozzam, amit a száj, sziv tud.
Mesélek neked, hogy amit látok, te is lásd. Lásd, hogy látsz.

                                                    2014.11.24. Hétfő. fél 6 

                                                       - belépés díjtalan - 




FADÖNTŐ EMBEREK

" Három napja nem halottam emberi szót. Félig már megbolondított a havas . "

" Aljában favágók táboroztak. Száraz gallyakat tördelve ereszkedtem le hozzájuk.
                - Jó napot ! 
                Nem fogadták, csak zordan néztek. Dühösen repedt fekete markukba 
  köptek és tovább vágták a fát. 
                - Bánja az Isten! - gondoltam és odacammogtam a tűzhöz, mely az 
  egymásnak támasztott szálfákból hevenyészett kalyiba előtt kalyiba előtt kínlódott.
                A favágók elkísértek a szemükkel.
                - Hé mit keres maga itt! - károgott rám rekedten egyikük, de számba sem 
  vettem. 
                Kibontottam a hátizsákot, hogy faljak valamit.
                A favágó dühösen magasra emelte fejszéjét, és lesújtott a fára. " 

                " Pillanatra elfeledkeztek rólam. De csak pillanatra. 
  Baljós pillantást vetnek felém, hogy még ott vagyok. Nem szólnak, csak 
  megcsóválják a fejüket és odacammognak a másik fához.
                Baj lesz. 
                Ők is, én is, a fák is, az erdő is, minden tudta, hogy baj lesz!....A halál ólál-
  kodik itt.
                 - Az én halálom!- rezzentem meg és valami unszolt, hogy fussak innen, de        keményen összeszorítottam a számat.- Mit! Hogy elfussanak gyáván, mint a megvert
 kutya?...Az Istennek sem! "

                 " A fadöntő ember szégyenkezve, bánatosan mondta:
                 - Engedjen meg a tekentetes úr!
                 - Nincs semmi baj! Nem történt semmi! - bátorítottam és rámeredt a kenyérre
 szalonnára, ami ott hevert a lábainál a tűz mellett.
                 - Éhes vagyok! - hebegte lángoló orcákkal.
                 Megrendültem és kedvesen kínáltam:
                 - Hát egyél, testvér! ...nem tudtál szólni? "

A SZALONKAMADÁR

                 " Végét járja az erdő. A ragyogó arany, vörös, sárga, bronz, fekete, őszi színek
 eltűnőben voltak. Nedves, síró köd, hideg permet szállongott a szürke félvilágosságban.
 Az élet lehanyatlott. A víz is haldokolt és utolsó lélekzete szürke páraként feküdt rajta. "

" Minden várt valamit, ami történni fog és elkerülhetetlen, de ami ismeretlen, rejtett és titkos s csak sejteni lehet. A moha felborzolódott félelmében a fák lábain, a fekete rohadt gombák
összerogytak, a száraz füvek egymáshoz verték üres fejüket s csak a csendesen hulló fenyőtoboz koppant néha a földön. Ilyenkor minden lesüti a szemét és fél a nesztől is, hogy
semmi ne zavarja a havas kietlen és mégis fenséges haldoklását. "

                " - Piszt ! Piszt !
                  Mi ez ? Ki mer pisszegni ?
                Alig pár lépésre tőlem valami tompán levágódik, mintha az erdőből követ hajítottak volna utána. A két  nagy ijedt szemről látom, hogy szalonka. A tekintetemmel melengetem egész alakját: magas homlokát, hosszú keskeny csőrét, rozsdaszínű, csíkozott
alakját: magas homlokát, hosszú, keskeny csőrét, rozsdaszínű, csíkozott testét, a földhöz 
nyomott szennyesfehér torkát. Kékes lábait, behúzza maga alá. Nem mozdul. Talán már a szíve sem ver. Valami lelte. Tudom már. olyan erővel jött, és olyan szerencsétlenül vágódott le egy hegyes kavicsra, hogy kövér melle meghasadt. "

" Mi lehet az oka, hogy az óvatosságról így megfeledkezett! Szép barna szemei irtózattal meredtek szét és tárt szárnyakkal úgy fekszik, mintha a földet védené és kicsi, véges tollacskáival az egészet le szeretné teríteni. -,,Jaj! Ne bántsátok!" 
                 Ki mondotta meg neki, hogy nagy veszedelem fenyegeti a földet és ki adott erőt
 a gyenge madárkának, kit a legkisebb ág is agyon sújthatna, hogy ezt a pokolba megcímzett, nyomorult földet védje ? "

" Az igaz, hogy reggel kicsit szégyelltem magamat, de az is igaz, hogy a változás ami jött, amitől féltünk, mégis megtörtént. 
                  Pedig egyszerűen annyi történt, hogy azon éjjel leesett a hó s mikor visszamentem a csutakosba a puskámért, a szalonkát ott találtam megfagyva, széttárt szárnyakkal, akkor is a földet védve és szája el volt nyílva, mintha utolsó segélykiáltása után, többé nem bírta volna összefogni, vagy - mikor látta. hogy nem tehet semmit a végzet ellen - talán önmaga tátotta ki száját, hogy felfogja ennek a szerencsétlen, megkínzott, bűnös, földnek utolsó lélekzetét. "  


A HAVAS HALOTT


"  Azon a napon a vadmadarak látszólag minden igaz ok nélkül nyugtalankodni kezdettek.
Sasok veszekedtek a levegőben, vércsék vijjogtak, a sólymok nyilallva vágtak be a sziklák 
hasadékaiba, a fákról felkerekedtek a varjak és fekete csapatokban károgtak le a falvakba. "

" Az öreg magános vérmedve éppen téli álomra készült s nehezen kapaszkodott fel a sziklák között, Sajgóbérce oldalában a barlangjához és a fensík peremén lihegve megállott.
az utolsó napokban ő is különös változáson ment át. Nyugtalan morcos, ingerült volt, nehéz fejét alig bírta, egy hét óta se étel, se ital ízlett és álmosan ásított fel a homályos égre. Zavaros vágyak, kínozták és előretűrődött homloka alatt égő apró szemei már fekete ködben láttak mindent. " 

" Csak a szerencsétlen pásztorember nem sejtett semmit. Harmadik napja vonultak hazafelé lassan, kíméletesen legelve, delelve, elöntve a torkáig rágott havasi legelőket. A pásztor büszkén néz végig a háromszáz darab gyönyörű állaton és elszorul a szíve, ha arra gondol, hogy meg kell válnia tőlük. Nem is juhok ezek, hanem saját gyermekei. "

" A vérmedve a szakadék szélén elégedetten húzódik a sziklaszirtek védelmébe, és hatalmas testével előremered, hogy jobban lásson. 
                   Ez az amire várt! Ha tudna, felkacagna örömében, mert a pásztorember megremeg és halálsápadt lesz. 
Tudja, nincs menekvése. Akit ezt az eget, földet romboló fergeteg meglep vége van annak.
Ha a  juh menekülve, futni kezd előre, felragadja a földről, és percek alatt a fákhoz, földhöz, sziklákhoz veri. "

" A vihar, mintha szót fogadna, rettentő táncba kezd. A szerencsétlen pásztorember azonban észre sem veszi. A fehér hóözönön át, minden érzékével csak a juhait lesi. 
A nyájat, minden örömét, büszkeségét, egyetlen boldogságát. háromszáz szép gyermekét.
..Csak megmeneküljenek, nélkülük az ő élete sem ér semmit. "

" A havas halott.
  Csak a hó hull szépen, csendesen, hogy eltakarja a világ szennyét. "


Hajdúsági Múzeum  



 Hajdúböszörmény   
   Kossuth ut.1





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése