Orfeoszínház - Nyírő József a havasok könyve. Tél

Kapcsolódás a természet és ember viszonyában, állati természet az emberben, természet bemutatása, avagy pszichológiailag önismeretre való rávezetés..." ahogy tettszik "

Mesélő Orfeoszi ( O.Szabó István ) 

orfeoszi mondja: beszélek hozzád, hogy tudomásodra

hozzam, amit a száj, sziv tud.

Mesélek neked, hogy amit látok, te is lásd. Lásd, hogy látsz.

 2014.12.29. Hétfő. fél 6

- belépés díjtalan - 

GERGŐ LEGYEN A TE NEVED

 " Háromszor jött a kóbor farkas azon az éjszakán a kalyibához, ráfújt a tenyérnyi ablakra, hátsó lábaival hányta a havat s kísértetiesen vonított. Ingben-gatyában, mezítláb kiment Gergő a fészivel s elriasztotta, de harmadikszor maga is azt mondta az asszonynak:--Belé kell nyűgunni!... Méges meghal kicsi Gergő! A farkas megjelentette!--Jaj, csak meg vóna keresztelve! — sikoltott a me nyecske.A halál maga is elég nagy baj, de rettenetes, ha valaki kereszteletlenül hal meg. Sem ég, sem föld be nem fogadja, a lelke sírva jár a havason a világ vé gezetéig. "  

" --Mit akarsz többet azért a két rongyos szekér fáért! — támadott rá az öreg. — Ha még jósokat jár a szád...Gergő ijedten behúzta a nyakát, a kürti zsebibe be tette a szentdolgokat s elindult.--A szentkeresztet s a könyvet osztón hozd vissza!--kiáltott utána Miháj bá s tekintélyesen odalépett az alig pislogó örökmécseshez, hogy vastag ujjaival levegye a hammát...Mire Gergő kiért Szépaszó tetejére, a havazás meg szűnt. A havas teljes pompájában ragyogott. Semmi sincs szebb a frissen behavazott puha, fehér erdőnél. Még ezt a félvad Gergőt is megejtette tiszta varázsával és szinte áhítattal ment a magasságokba nyúló szép szálfák között, melyeknek mindenike mintha gyönyörű ezüstoszlop volna, az erdő hatalmas templomában. " 

   "  ---Nincs baj, semmi baj! — hebegi. — Már tudom, hogyan kell keresztelni! — hazudik, hogy a zord, vad férfit megnyugtassa. — Megolvastam a könyvből!...Gergő elhiszi és feléled benne a reménység. Kapja a poharat, feszületet és az asszony kezébe nyomja.---Akkor fogj hozzá!Szegény asszony áll pillanatig, szeme segítségért repdes, de hirtelen nagy, meleg gondolat lobban fel benne.
Térdre veti magát a gyermek ágya előtt, egyik kezében a feszülettel, másik kezében a jégcsap-szenteltvízzel. Forró csókkal megtisztítja kicsinye homlokát, a jégcsappal keresztet rajzol rá és mondja, ahogy tudja: —Kicsi Gergő, én téged megkeresztellek…A férfiben szintén feléled az emlékezés.---Jól van, Rózsáli! — dicséri boldogan.Az asszonyt azonban elkapta a szent hit.---Most kied következik! parancsolja az urának.
Erdei Gergő pedig szintén kiegyenesedik, ujjai közé fogja a jégcsap-szenteltvizet, ő is keresztet rajzol a gyermek homlokára s keményen azt mondja:
---Gergő legyen a te neved!
És vastag hüvelykujjával megnyomja a keresztet a gyermek homlokán, mert ő nem tud írást, ami fölött nem is lehet csodálkozni..." 

MOST MÁR JÖHETSZ JÉZUSKA

 " Idefenn a setét havasok között minden esztendőben baj van a karácsonyi szent ünnepekkel. Ezeknek a szegény, egyszerű, pásztorembereknek, favágóknak, kik esztendők óta itt vágják a fát valami brassai zsidóknak, - ha haragszik Szentfelsége, ha nem - semmiképpen nem lehet úgy megülni a szent ünnepeket, ahogy az Írás parancsolja: éjféli misével, betlehemmel, pappal, tömjénnel, orgonaszóval, deák nyelven, gyönyörűséges evangéliumokkal. Ami nem lehet, hát nem lehet. Eleget erőltették, de nincs mód benne no! Egyik esztendőben hárman-négyen szinte életük árán vágtak át a mellig érő havon, jégen, farkasok nyála freccsent az arcukba, minden veszedelemmel megküzdöttek s csak amikor beérkeztek a faluba, akkor derült, ki, hogy kerek négy nappal azelőtt megvolt a karácsony s ők hiába jártak. Elvétették az időszámítást, amin nem is igen lehet csodálkozni. Eleget ette a méreg, hogy ebben az esztendőben egy faláska Jézust sem kaptak. Még ki is kacagták a faluban. " 

 " – Az Istennek se értem a dolgodat, Péter! Minek e tűzlángjának nem tudtál ott ülni, ahol voltál, a jó meleg tömlecben, ahol minden kényelmed megvolt? Minek kellett kifutnod a bajba, nyomorúságba?

A gyilkos arcát hirtelen fény verte át. Forró volt a szava is, mikor bevallotta.

– A gyermek miatt!... Van félesztendeje, hogy semmi hírt sem kaptam felőle.. Osztán itt van a szent karácsony is… Reám jött, hogy csenáljak neki kicsi karácsonyfát, jászolykát, Jézuskát s együtt énekelgessünk el mellette. Kicsi harisnya es kéne neki, csizmácska a télre, gúnyácska, jó meleg kurticska.. Hisze nincs senkije, ki gondoskodjék róla.

– Hát ezért? – enyhült meg Ülkei Ádám.

– Ezért! Ülkei Ádám nézte a tüzet s azt mondta keményen:

- Jól tetted, Péter, hogy megléptél! Reggel bémegyek a faluba s kihozom a fiadat… Úgy-e, Dénöskének hívják?

– Annak! – hebegte boldogan a gyilkos, elszédülve a tűz mellett. - Aztán legyen ami lesz! – motyogta, mert az ilyen félvad erdei emberek önmagukkal is beszélnek.

      – Dőljünk le legalább fertály órára! – biztatta Ülkei Ádám. – Eltőt az üdő, nyúgodjunk valamit! "

" – Jelentem alásan, a gyílkos Pétert, ki megszökött a tömlöcből, az éjszaka sebesülten egymagam elfogtam, megkötöztem s most kérem a fejire kitűzött ezör pengőt! A jegyző tisztességes ember volt, megundorodott a vérdíj utáni mohóságtól.

– Szégyelhetné magát! Ráér még megkapni azt a pénzt!

- Nekem most kell! Csökönyösködött Ülkei Ádám.

• Nekem most kell! – remegett a hangja a vad embernek - mert ma van karácsony este s én azt a pénzt a Péter árvájának szántam, Dénöskének… Szeretnék rajta kicsi csizmát, venni, kicsi harisnyát, jó meleg posztó kurticskát, báránybőr sapkát, hogy meg ne fázzék télen… Legalább annyi öröme legyen szegény árvának..Az a pénz úgyis a gyermeket illeti. Az apja az életével fizetett érte... Legalább az a pár krajcár maradjon utána. Senkinek nagyobb jussa nem lehet hozzá, mint annak az ártatlan gyermeknek. Legalább neki legyen karácsonya ebben a cudar világban!...
• Nincs igazam?

...Míg a jegyző reszkető kézzel a penna után nyúlt, hogy intézkedjék, a vad pásztor szálfa-egyenesen, büszkén körülnézett az irodában, hadd lám, van-e valaki, ki azt meri mondani, neki nincs igaza… Mikor a pénzt megkapta s estére el is intézte, amit akart, a hóna alá szorította a csizmácskákat, kicsi harisnyát, kurticskát s büszkén felszólott az égbe:

- Most már jöhetsz Jézuska!...

MÁTÉ, A KUTYA

" Látszólag semmi baja nem volt Ártó Káruj bának s mégis egy este azt mondta a kutyájának:

— Mit gondolsz, Máté, hazamenjek-e meghalni, vagy itt maradjak?

Emberi nevet adott a kutyájának, hogy legyen, akivel elbeszélgessen, mert ebben az istenverte havasban kétnapi járóföldre emberi teremtménynek híre-pora sincsen. Titokban hamuzsírt főzött az öreg s az efféle tiltott dologgal jó elhúzódni olyan helyre, hol a nyomát sem sejtik az embernek. Olyan sötét ősvadon volt, ahová elrejtőzött Káruj bá, hogy aki betette a lábát, úgy érezte, mintha minden lépéssel száz esztendőt menne vissza az időben. Így télen mégis kivilágosodott valamennyire az övig érő hótól, de a hideg akkora volt, hogy még a vadállatok is messzi elkerülték.

Máté, a kutya azonban hűségesen kitartott és éjszakánkint egymás mellé bújva aludtak a kalyibában a tűz mellett. A karácsonyi szent ünnepeket is együtt ülték meg friss, jó egészségben. Akkor se érzett semmi fájdalmat, mikor a kutyáját megkérdezte, hogy hazamenjen-e meghalni, vagy itt pusztuljon el a havason, ami végeredményben mindegy. "

" Azért mégis rosszul van berendezve ez a világ, hogy az ember még halála napján se tud a sok dologtól szabadulni. Hagyatéka úgyszólván semmi se volt Káruj bának, mégis úgy eltöltötte a drága napot, mintha hat- ökrös nagy gazda volna. Amíg a szerszámokat: fejszét, szekercét, fúrót, egyet-mást számbavett s a ravatalt is gömbölyű fenyőcsapokból összerótta, jó vastagon beterítette szénával, a tűzhelyet is ellátta fával, hogy amíg életben van, legalább legyen, mit a tűzre vetni — biza este lett. Különben is kurták ezek a téli napok, mint a nyúl farka.

Valahogy mégis elkészült.

Aztán megették az utolsó vacsorát is Mátéval, a kutyával. Még tréfált is az öreg:

—Legalább egyszer az életben lakjunk jól! " 

" Napok, talán hetek múlva, valami sebzett vaddisznóthajszoló vadászok találták meg a két holttestet.

A kutya akkor is a gazdája fölé borzadva négy lábon állott, merevvé fagyva és széttágult két orrlikából két véres jégcsap nyúlt ki.

Kicsit csodálkoztak a vadászok, hogy sem vadállat nem bántotta egyiket sem. sem a kutya el nem menekült. Pedig elég lett volna egyetlen mozdulat, hogy a halott ember kéziből kirántsa a láncát, vagy egyetlen harapás a halott kezére, hogy megszabaduljon és megmentse az életét. Egyiket se tette. Ugyanazon a helyen maradt, ahol gazdája elzuhant. A hátára aranyos hó rakódott.

A vadászok meghökkentek, mikor meglátták a halálban is őrködő kutyát, valamelyikük fel is tette a kérdést, hogy miért nem menekült el a kutya, miért maradt itt, de aztán vállat vontak.

Talán tudták, hogy a mai világban embernek érthetetlen nagy dolog történt ezzel a kutyával, talán nem tudták.

Mindegy!

A kutyát félrerúgták az útból, az embert hazahozták. Azt sem mondták „félkalap” annak a szerencsétlen állatnak.

A halott Káruj bá fia a temetés után mégis kiment egy kővágó csákánnyal, ásóval, hogy a szerencsétlen ebet bekaparja a földbe, de akkorra Máté, a kutya eltűnt. Hó lepte-e be, vad hurcolta-e el, mi történt vele, nem lehet azt tudni.

Az is lehet, hogy... Mert innen a Nyilánk tetejéről csak egy lépés a mennyország...

(VÉGE.)

Hajdúböszörmény 

Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház 

2014.12.29. Hétfő. fél 6

- belépés díjtalan -